Hírek : Nem volt esély a győzelemre |
Nem volt esély a győzelemre
Csavar 2006.10.29. 13:20
A női Szuperkupa elődöntőjében a BL-győztes Krim Ljubljana végig vezetve győzte le a Budapest Bank FTC-t. A szlovének a vasárnapi fináléban a Viborggal találkoznak, vagyis megismétlődik a BL-döntő.
A másik elődöntőben a Budapest Bank-FTC a Krim Ljubljanával mérkőzött, amelyet a szakemberek a világ jelenlegi legerősebb női klubcsapatának tartanak. A szlovén együttes a nyáron jelentősen átalakult, s ez egyben erősödést is jelentett. Több kitűnőség elhagyta ugyan Ljubljanát vagy befejezte aktív pályafutását, ugyanakkor világklasszisok sora szegődött Robert Begus edző keretébe (a tréner szintén a nyáron vette át a csapat irányítását, mégpedig híres elődjétől, Tone Tiseljtől).
A Krim legjelentősebb erősítése Magyarországról érkezett, hiszen a válogatott kapusa, Pálinger Katalin mellett az átlövő Kindl Gabriella és az irányító Siti Eszter is a szlovén klub ajánlatát fogadta el. A világ talán legjobb kapusa és Siti a dán FCK-ból érkezett, míg Kindl a Dunaferr NK-t hagyta ott, hogy kipróbálja magát külföldön, a talán legerősebb klubcsapatban.
Németh András kellő – és érthető – óvatossággal várta a Szuperkupát, hiszen amúgy is kevés rutinos játékosa közül az arcüreggyulladással bajlódó Németh Helga el sem utazhatott Dániába, míg Tóth Tímea fájlalta műtött (s ezek szerint még nem tökéletesen gyógyult) vállát. A balátlövő ott volt társaival Viborgban, de a játéka bizonytalan volt. Végül mégis pályára lépett, és három gólt lőtt.
A Fradi túrája balszerencsésen indult, hiszen Szucsánszki Zita csomagjai elvesztek a koppenhágai repülőtéren, ezért a játékos Németh Csilla felszerelésében játszott az elődöntőben. A népligetiek túlságosan tisztelték híres ellenfelüket, amely végig vezetve nyert. Arra viszont jó volt a találkozó, hogy Németh András valamennyi játékosának lehetőséget adott a bizonyításra. Az edző nagyon ügyelt arra, nehogy túlterhelje játékosait, ezért gyakran cserélt. Az FTC-ben csak Szucsánszki teljesítménye érdemelt kiemelést, a többiek elmaradtak a várakozástól.
A vasárnapi helyosztón az FTC a harmadik helyért a Podgoricával csap össze. A döntőt a Viborg és a Ljubljana vívja.
Mestermérleg Németh András: – Ekkora a különbség jelenleg a Ljubljana és a Fradi között, és az is megállapítható, hogy jelentős a hátrányunk a nemzetközi mezőny legjobb négy-öt együttesétől. Nem tudtunk felkészülni a Szuperkupára, ezért már azt is sikernek értékelem, hogy néhány jó megoldást láttam a lányoktól. Furcsa volt, hogy Viborgban a házigazdák mérkőzésén alig fél ház jött össze, mi pedig kongó csarnokban játszottunk.
|